011. You're my boy - 2. rész - Béke
2012. május 19., szombat ∞ 6:27 ~ 0 p ö t y i k e
Nagy mogorván kora reggel óra csörgésre kelni nem a legmegnyugtatóbb dolog. Ráadásul még korán is van. Muszáj volt korán kelnem mert tegnap bealudtam, így ma reggelre maradt minden tisztálkodás. Összeszedtem magam, de az idő csak úgy elszaladt így megint késésben voltam. Összepakoltam a cuccom és rohantam is a suliba. Úgy volt hogy ma apa visz be de este elhúzódott a munkája. 

-Ah épp időben - ülök le elégedetten a helyemre mikor pont becsöngettek. És ebbe a pillanatba Sungyeol is vidáman megérkezik a barátaival. Az egyikük pont az esetem, bár tegnap nem nagyon láttam.
-Yo~ - sóhajtott felém Sungyeol majd leült mellém.
-Ez aztán a kimerítő köszönés! - veregettem meg vállát. Úgy döntöttem egész nap piszkálni fogom és végig a nyomába leszek, azért amiért tegnap lerázott.
-Én legalább köszönök! - rakta nagy kezét a fejemre majd elkezte összekócolni a hajam.
-Hééé!!!! - szorítottam rá a csuklójára. - Mégis mi a fenét művelsz? Nem vagyunk barátok vagy egyebek! Egyébként is tegnap szépen lekoptattál! - engedtem el a kezét.
-Jó jó, mi van átmentél sárkányba? Mintha anyámat hallanám! - nyújtotta ki a nyelvét rám. Komolyan kiidegel ez a gyerek, rosszabb mint mikor a pár éves unokaöcsémre vigyáztam régebben. 
-Fogd be.. - forgattam szemeim. A kis veszekedésünket ismételten a tanár szakította félbe, majd elkezdődött az óra. Lelkesen jegyzeteltem, bár ez a bácsika eléggé lassan diktál, nem csodálom hogy az egész osztály alszik. Sungyeol is épp más elfoglaltságot talált magának.
-Kapcsold ki - szóltam rá, miután a telefonjátékában ami leginkább egy autóversenyhez hasonlított épp vesztett.
-Nem vagy az anyám, és maradj csendbe mert - szutyorogta Sungyeol de a tanár épp felénk intézett egy száguldó kréta darabot ami a mögöttünk ülő alvó srác fején landolt.
-Kim Myungsoo!!! Mégis meddig szándékozik átaludni az óráimat? - tőrt ki a bácsika. De a srác csak nyammogott egyett és a fejére rakta a tankönyvet, majd tovább aludt.
-Szerencséd - suttogta oda nekem Sungyeol. Mikor már már úgy tűnt megússzuk a beszélgetést a tanár szépen oda jött és kivette a telefont Sungyeol kezéből.
-Maguk is jobban járnak ha figyelnek! Hármójuknak ma büntetés! Mind a hárman szemetet szednek iskola után az udvaron! - vette fel a tankönyvet az asztalról majd egyet-egyet a fejünkre ütött. Na szép második nap már a büntetésem is meg van.  Szerencsére ezután már ki is csöngettek.

-Komolyan honnan jöttél te? A pokolból? Anyám küldött? - fordult felém Sungyeol.
-Mi? Miről beszélsz? - néztem rá kérdőn.
-Mondjuk arról hogy te most komolyan arra pályázol hogy tönkre tedd az életem? 
-Te most hallucinálsz?
-Rosszabb vagy mint azok a lányok akik egész nap követnek!
-Komolyan mi bajod van? Nem csináltam semmit ami ellened irányulna!
-Fejezzétek már be! - mordult fel mögöttünk a könyv alól Myungsoo. -Olyanok vagytok mint a friss házasok, mióta ismeritek egymást csak veszekedtek! -folytatta.
-Mert ez a csaj kikészít!! Figyelj ha szerelmes vagy belém akkor csak állj sorba a többiek után! - mutogatott Sungyeol az osztály felé.
-Ehhh???? Előbb leszek szerelmes egy 5 éves ovisba mint beléd! Szinte ugyan azt a teljesítményt nyújtaná! - háborodtam fel.
-Sungyeol! Oda adod a jegyzeteim? - jött oda az egyik srác akivel az előbb bejött Sungyeol.
-Vedd ki.. -morogta majd kicsapta a székét és ki trappolt az osztályból.
-Mi baja? - nézett Myungsoora a srác, aki meg rám mutatott.
-Miért haragszik most rám? -néztem rájuk kérdőn.
-Minden lánnyal így viselkedik, akivel 2 mondatnál többet vált..-sóhajtott Myungsoo.
-Azt hiszi csak azért állnak vele szóba mert énekes és híres.
-Hm? Énekes? Híres? - kicsit meglepett ez mert még nem halottam róluk.
-Én Kim Myungsoo, ő Lee Sungjong és Lee Sungyeol meg még 4en vannak a csoportban. A nevünk Infinite, itt mindenki tudja és mindenki Sungyeol-t akarja, amit ő nem igazán szeret. Volt pár csalódása, például olyanok hogy csak azért akart vele összejönni egy lány hogy egy másik tagtól autogramot kapjon. Szóval ne vedd magadra. -magyarázta Myungsoo.
Most komolyan azt hiszi hogy szerelmes vagyok belé? Még csak arról sem tudtam hogy híres vagy valami, pont ő utálja ha ezért szeretik? Akkor én mit mondjak? Engem sem rakjon a többi lány sorába. 
-Hova ment? - álltam fel és néztem a fiúkra.
-Mi? - kérdezett vissza Sungjong.
-H-o-v-a m-e-n-t? - kérdeztem lassabban.
-A tetőn lesz szerintem - mutatott felfelé Myungsoo. Majd kifutottam az osztályból és fel a lépcsőkön. Hamar megtaláltam a tetőtéri ajtót így kimentem. Meglepett a kilátás és hogy itt fent van kert is. Körbementem majd az egyik padon megtaláltam az elterült Sungyeol-t.

-Hé, mindjárt becsengetnek! -guggoltam le a feje mellé, de nem válaszolt. - Figyelj mielőtt még bármit is félre értenél én nem tudtam hogy te híres vagy meg énekes. És nem küldött semmiféle szervezet és nem is a pokolból jöttem.. Khm.. Nem vagyok sem szektás sem boszorkány mielőtt még másfele szállingózna a gondolatod -  kuncogtam amire ő is elnevette magát.
-Az előbb mesélte Myungsoo az egészet, szóval én ártatlan vagyok. Tudom sok gondot okoztam, de azért 2 nap után nem leszek szerelmes senkibe...-álltam fel.
-Bocs.-morogta.
-Tessék nem hallom? - hajoltam közelebb hozzá vigyorogva.
-Halottad te azt! -ült fel majd ismételten megborzolta a hajam.
-Erről szokj le, komolyan olyan mintha lenne egy öcsém!-kezdtem én is összekócolni a haját.
-Azért kértem bocsánatot amiket mondtam.. de azért mérges vagyok rád amiért szemetet kell szedjek! - sóhajtott.
-Nem halsz bele - ültem le mellé majd elkezdtem megigazítani a hajam.
-De felvételünk lett volna, így megint tovább fog húzódni és holnap meg elkések lehet! - morogta.
-Nekem meg fotózásom lesz este, és akkor mi van? Ne késs el.. kérj meg valakit hogy keltsen fel! - megtaláltam mellette a telefonját majd beírtam a számom és elmentettem majd megcsörgettem magam. 
-Mit csinálsz a telefonommal?-próbálta elvenni tőlem, de nem engedtem.
-Már semmit. Mikor szeretnél kelni? Mikor hívjalak? - adtam vissza neki elégedetten.
-Amikor felkelsz jó lesz. -mosolygott.
-Jól van. De most menjünk mert csöngetnek! - álltunk fel majd sietve elindultunk lefele.

Legalább most már ennyivel is többet megtudtam, és nem fogunk annyit veszekedni. A nap hamar eltelt, sokat beszéltem Sungjonggal és Myungsooval is, illetve telefon számot is cseréltünk. Majd eljött a takarítás, Sungjong is ott maradt velünk, így jól haladtunk, dobáltuk egy mást és sokat hülyéskedtünk, de valahogy végig azt éreztem figyel valaki. A végén a srácok haza akartak kísérni de a cégük egyik kisbusza eljött értük és siettek a felvételre. A mai fotózásom meg lemondtam és átrakattam más napra, mivel nagyon fáradt lettem.

Már elkezdett sötétedni, így én is elindultam haza, de közben halottam hogy jön valaki utánam, sőt többen is vannak hátra néztem és egy csapat lányt láttam, akik az osztályomba járnak, ennek megörültem mert legalább nem csak én lakok erre. De mikor egyre közelebb jöttek hangosabban nevettek és  azt kiabálták felém hogy "ő a miénk, mit képzelsz magadról". Nem tudtam miről beszélnek de hirtelen körém gyűltek majd oda nyomtak a kerítéshez, és a hajamat húzogatták, és meg meg pofoztak. 
-Még is mit akartok? - kiabáltam, de választ nem kaptam csak nevettek és tovább ütöttek. -Hagyjatok - próbáltam szabadulni szorításukból de nem tudtam.
-Ha még egyszer szóba állsz a fiúkkal nem jutsz hazáig-mondta hörögve az egyik lány.
-Nem te fogod ezt meg mondani nekem! - köptem rá, ami nem bizonyult jó döntésnek mert a földre nyomtak és belém rúgtak, később tovább álltak. Nagy fájdalmaim voltak, de nem akartam senkit felhíni így nagy nehezen haza vonszoltam magam. 

Otthon próbáltam a tenyeremen és a térdemen lévő sebeket fertőtleníteni illetve a felszakadt szemöldököm és a kerítés által okozott horzsolást az arcomon. Majd lefürödtem, a hasam is nagyon fájt így sok fájdalom csillapítót vettem be. Küldtem egy sms-t Sungjongnak hogy majd reggel hívja fel Sungyeol-t hogy ne késsen el, mert én lehet később megyek be a suliba. Úgy érzem nem leszek képes fel kelni reggel. Még jó hogy apa sincs itthon. Mivel mindenem sajgott össze húztam magam és végig azon gondolkodtam hogy miért kaptam az előbbi támadásokat, míg végül elaludtam.

folyt. köv.

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

+ Back to the blog?