071. Best Seller 2010 Korean Movie
2012. július 12., csütörtök ∞ 16:37 ~ 0 p ö t y i k e
Tartalom: 
A film műfaja thriller, misztikus és dráma keveréke. A történet főszereplője egy best seller írő nő Hee-Soo akit egy TV műsorban azzal vádolnak hogy az épp kiadott könyvét teljesen lemásolta, vagyis plágiummal vádolták. Hee Soo próbált magyarázkodni, hisz olyan sok mindent jelentett neki az írás. A magyarázkodások ellenére sem hittek neki, ráadásul a házassága is kezdett tönkre menni mivel maga a férj sem az ő oldalán állt. Két év után kislányával Hee Soo főnökének a javaslatára egy faluba lévő villába költöznek. A cél az hogy Hee Soo ihletet merítsen az ottani világból és újra írni kezdjen. Ám furcsa dolgok veszik kezdetét hisz lánya Yun hee egy titokzatos barátról számol be. Illetve Hee Soo a helyiektől még azt is hallotta hogy a házban szellemek laknak. És a történet még csak most kezdődik. Gyilkosság, döbbentő fordulatok, vajon milyen következményekkel jár Hee Soo új története? Nézd meg és a végén minden kiderül! - persze ez csak a töredéke annak amik történtek, de nem akarom lelőni a lényeget~ -

Vélemény:
Először úgy gondoltam hogy unalmas film lesz, hisz most egy írónőről szól satöbbi satöbbi. De ez egyáltalán nem így történt. Meglepet a film, és mind végig izgalmas volt. Tökéletesen bemutatták, ijesztő is volt néhol és hihetetlen. Még a végén is megtudtam döbbenni és végig élveztem a filmet. Nem éreztem vontatottnak sem, hisz a két óra kellett ahhoz hogy minden kibontakozzon. Nem zavarodtam bele a sok hirtelen fordulatba sem, minden  követhető volt, de tényleg megdöbbenő. Csak ajánlani tudom!

“Olyan még sosem volt, hogy ne lett volna valahogy!”


070. There's an angel in my heart - 11. rész
2012. július 3., kedd ∞ 16:04 ~ 0 p ö t y i k e
Seul Ki/Gi
Elveszteni valakit aki számodra fontos, elmondhatatlan érzés. Talán csak akkor tudod meg mennyire is fontos volt számodra mikor már nincs többé. Hiába ismételgetik az emberek hogy majd jobb lesz, vagy hogy fentről figyel rád. Ezt addig nem hiszi el az emberi elme amíg nem tapasztalja. És ez velem is így volt.

Trauma ként ért az a baleset. Forgott a világ. Egy nap vesztettem el számomra minden fontos dolgot. Vagy is majdnem mindent. A bátyám is meghalhatott volna, pedig mind ketten csak minket mentettek meg. Chan Hee a barátját mentette, még akkor is ha Byeong Heon olyan nagy fájdalmat okozott neki. A bátyám meg képes volt majdnem az életét feláldozni értem. Úgy érzem megint én tehetek mindenről. Egy szó, egy cselekedet ha azok másképp történnek ez sem esik meg soha. Ha Byeong kérését elutasítom.. ha a csók közben ellököm magamtól.. akkor most minden tökéletes lenne nem? A bátyám nem szenvedne, boldog lehetne a barátnőjével... Byeong Heon elfelejtett volna, talán még egy idő után el is fogadta volna... És Chan Hee... ő még élhetne. És akkor már sokkal boldogabb lenne minden.

Beszállítottak minket a kórházba, a bátyámmal és Chan Hee-vel szerettem volna lenni, de a bátyámat teljesen más helyen kezelték... Chan Hee-ért meg már nem mentős autó jött.. Byeong Heonnal maradtam. Próbáltam őt okolni mindenért, pedig én is ugyanolyan hibás voltam mint ő. A kisebb sérüléseimet lekezelték, és ezt tették Byeongal is. Nem néztünk egymásra, tudom neki is feldolgozhatatlan ami történt... de talán nekem még jobban. NamJi a bátyámmal tartott, majd mi is átmentünk oda ahol őt kezelték. Nem tudom mi lesz, mire kell várjak, vagy épp mire számítsak. Egyszerűen csak úgy érzem hogy az én életemnek is vége.

Nem éreztem semmit, talán a sokkos állapotom miatt még el sem jutott a tudatomig hogy valaki nincs köztünk már többé. Olyan személy akivel sokat szerettem volna lenni, akit úgy éreztem én is viszont szerethetek. A könnyeim csak úgy csurogtak végig arcomon, de még csak ezt sem éreztem. Megszűntem létezni lelkileg. Egy nagy űr tátongott bennem. Egy űr ami csak Chan Hee-re várt.

Kiderült hogy az autós aki elgázolt minket ittas állapotban vezetett, és a sárga jelzésen hajtott át a megengedett sebességnél sokkal többel. És akkor Byeong Heon nem is tehetett a balesetről. Csak is én állok e mögött. Megöltem egy embert, fájdalmat okoztam a bátyámnak. Utálnom kéne magam, legszívesebben magamnak vetnék véget. Fájdalmas véget hogy érezzem mind azt amit a szeretteim is éreztek.
----------------------------------------------------------------------
Eltelt pár hét mire Min Soo-t kiengedték a kórházból, és én mindig bent voltam vele, ahogy NamJi sem tántorodott mellőle. Bátyám igazán szeretni való és törődő barátnőt fogtál ki... de én áthúztam a terveiteket.

Min Soo tólószékbe került, mert az autó ütése a derék csigolyáit találta el és deréktól lefele lebénult. De erős maradt, bár gondolom ez azért mutatja hogy megnyugtasson engem.. hogy úgy nézzen ki hogy erős legyen. Tudom jól hogy most fél attól ami következni fog, de én majd teszek róla hogy ne forduljon elő ilyen soha többet.

A házunkat el kellett adnunk, hogy valamilyen pénz összegünk legyen. NamJi felajánlotta hogy költözzünk hozzá, és kénytelenek voltunk bele menni. Azt mondta hogy ő ápolni fogja Min Soo-t és nem változtatott az érzésein az hogy most tolószékes lett.

Byeong Heonnal nem találkoztam a kórház óta, próbált hívni de nem vettem fel. Nem tudom miért, hisz minden miattam történt, de akkor sem akartam vele találkozni vagy beszélni. Egy hete eltávolodtam teljesen mindenkitől. Csak a szobámba zárkózva töltöttem a napjaimat. Vártam hogy Chan Hee mikor lép be végre, mikor rángat ki hogy menjünk szórakozni... mikor lesz minden a régi.. a bátyámmal mikor filmezhetek újra... Byeong Heonnal mikor leszek képes újra találkozni. De ezek olyan vágyak voltak aminek véget kellett vessek. 

NamJi szinte az anyukámmá vált, de ez csak jobban feléleztette bennem a szüleim hiányát, és egyre nagyobb lett rajtam a nyomás. Nagyon jól tudom milyen lehet a halál szélén táncikálni, de most ezt a bizonyos 'szélt' át akarom lépni. Ezt tervezgettem a szobámba ülve. Úgy érzem mindenkinek könnyebb lenne nélkülem. Talán már nem okoznék semmilyen fájdalmat sem utána.

Elgondoltam mindent, pár napra eltűnök aztán a város széli rétekhez kisétálok. Ott a folyó felett egy híd van. Tökéletes helyszín. A folyó sodrása nagy, talán csak évek után találnának meg. De ez így tökéletes. Most kell vége legyen mindennek.

Az álmaimban újra éltem szüleim elvesztését, és azt a pillanatot mikor láttam hogy elütik a számomra fontos embereket. Ahogy Chan Hee meghal... és ahogy darabokra hullik minden.

Írtam Byeong Heonnak egy üzenetet. Azt tartalmazta hogy nem haragszok rá, és minden az én hibám volt. Vigyázzon a bátyámra és legyen boldog... egy olyan lány oldalán  aki nem okoz fájdalmat neki és viszont szereti. Mert megérdemli.

Már két napja boldogítom a város széli talajt. Sétálok és sétálok. Meg sem álltam azóta. A telefonom a zsebembe volt rezgőre állítva. Nem figyeltem ki hív, de egyfolytában rezgett. Tudom hogy ezzel a cselekedetemmel is fájdalmat okozok, de ez csak pillanatnyi fájdalom lesz, tart egy hétig, utána úgy is tovább kell élni az életet. De nekem ez az élet már sok volt. A bátyám boldog, és tudom hogy jó kezekben lesz, mindenki más akit szeretek az már nincs velem. Így most én megyek el hozzájuk.

Elértem a folyó felett álló hídhoz. A közepéig elsétáltam. Táskámat amit már kissé megviselt a napsütés a korlátjához tettem, benne van minden emlékem. Levelek, képek, ruhák, ajándékok. Azt akarom hogy ezt találják meg, a jó emlékeket. Mosolyodjanak el  a vicces fotókon, amin még boldogak voltunk mi is, és minden tökéletes volt.

Lassan felálltam a korlát tetejére. Csak egy kis szellő fújt, épp annyi hogy a hajamat meglebegtette. A folyó ahhoz képest hogy meleg van eléggé megvan duzzadva. Talán most engedték fel a gátat hogy a terméseket meg tudják majd öntözni. Tökéletes időpont. Csak a víz morajlása hallatszik. De valaki közbe szól. Majdnem áthúzta a terveimet. De későn érkeztél drága barátom.

-Gi!!!! Gi!!!! várj!!! - messze egy kis alakot láttam kirajzolódni ahogy fut felém. A naptól alig láttam rendesen, de hangját így is felismertem. Byeong Heon volt. Minél előbb kell cselekedjek, hogy ne láthassa, azt amit tenni fogok.

Karjaimat kitártam, ugrásra készen. A szél megerősödött, és hajam csak úgy cikázott már a levegőben. Mintha valamilyen természetfeletti filmekben idéznének szellemeket. Kezdtem elrugaszkodni, és ugrottam.

Tényleg úgy gondoltam hogy ezzel mindent megoldok, de más nem értett velem egyet. A szél szinte hurrikánként vágta a bőröm. Egy nagy fehérség elvakított, és mintha a világ forogna velem, vissza tértem a híd tetejére. Nem tudtam mi történik. Csak Byeong Heon hangját hallottam, de azt még mindig távolról. Majd az imént látott nagy fehérség előttem termett. A meglepődöttségtől hátra estem, és rákjárásban próbáltam hátra fele menekülni. 

-Gi még is mit csinálsz? - hallatszott halk, és lágy hangja. Egy angyal, egy olyan angyal akit ismerek. Hatalmas rikító fehér szárnyait maga mellé engedte.
-Chan... Chan Hee - dadogtam nevét.
-Gii!!! Gii!!! - már a híd végénél halottam Byeong hangját.
-Mennem kell, de ígérem még találkozunk, légy erős - tárta ki ismét szárnyait majd kámforrá vált.

Gyönyörű volt, hihetetlen, és csodálatos. Az érzést nem tudom értelmezni. Olyan dolgot láttam amiben soha nem hittem volna, de most láttam és tudom hogy létezik... Vagy ez csak egy álom lenne?

folyt. köv.