015. You're my boy - 6. rész - Baleset
2012. május 20., vasárnap ∞ 10:59 ~ 0 p ö t y i k e
Sungyeol
Tegnap a veszekedés után jobbnak láttam ha haza veszem az utam, pedig nem kéne ennyit lógjak mert előbb utóbb kicsapnak. Nem tudom mi ütött belém, de a három hetes itthonlétem alatt sokat gondolkoztam az egészen, mikor megláttam akkor tényleg elindított bennem valamit. De ez csak akkor tört felszínre mikor más ajkai érintették száját. Myungsoo a barátom, ez tény, de akkor elöntött a düh és a féltékenység. Ahogy előttem voltak, úgy éreztem vége mindennek. Pedig csak pár napja ismertem akkor Sora-t. Az egésznek a csúcsa az volt mikor kiderült hogy még járnak is. Most meg megint itt vagyok és az ágyban kapálózok mint egy fuldokló számkivetett. Mintha a szerelemért küzdenék. Sosem volt még ilyen. Lehet elfelejtettem hogyan kell egy lányért küzdeni? Mert eddig mindig a lányok kezdeményeztek, a híresség dolog miatt. Lehet lehetett volna ez máshogy ha én lépek.

Mikor már rávettem magam hogy betévedjek a suliba, azon voltam hogy Sora-t elkerüljem, de a suli kapuban pont találkoztunk, ott volt vele egy lány is, nevettek, de azért látszott az arcán hogy ő sem aludt többet mint én. Majd lehajtott fejjel elmentünk egymás mellett. Egyedül ültem egész nap, mögöttem Myungsoo és Sora... jókedvűnek tűntek. Tűntek... Sora nevetése olyan más, vajon ha velem lenne együtt boldog lenne?

Délután forgatást tartottunk, mert most készül az új videónk. Izgultam, sokkal jobban mint szoktam. Motoros jelenetem is van, jól szeretném csinálni. Mikor Myungsoo végzett az ő részével felém vette az irányt.
-Sungyeol.. beszélnünk kell. - állt meg előttem.
-Miről?-tettem úgy mintha misem történt volna, majd arrébb mentünk ahol nem figyel ránk senki.
-Miattam nem beszéltek Sorával ugye?
-Miattad? Ugyan már. -nevetve tereltem a szót. -Csak épp nincs miről beszélnünk-legyintettem.
-Akkor miért  viselkedsz így?
-Hogy?
-Velem sem beszélsz, eltűnsz az iskolából, nem jössz be hetekig. Beszélt veled Sora igaz? Őt sem láttam tegnap már.
-Igen? Biztos dolga volt. Vagy nem jelentette be neked?
-Nem azért akartam veled beszélgetni hogy itt viccelődjünk.
-Nem viccből mondtam.
-Szerelmes vagy belé?
-Nem mindegy?
-Sungyeol nőj már fel végre! Komolyan ilyen gyerekesen akarsz viselkedni? Csodálkozol hogy nem nézett úgy rád Sora?
-Hagyd ezt abba. Nem érdekel már.
-Nem érdekel? Esténként sírtál már lány miatt? Sora mit mondott neked hogy így összetörtél?
-Fejezd be!-fogtam meg zakóját és odanyomtam a kis ház oldalához amellett álltunk.
-Mitől félsz Sungyeol? Ő várt rád de lassú voltál!
-Sungyeol a te részed következik!!-szólt oda az operatőr.
-Ezt nem hagytuk még annyiba, nehogy azt hidd hogy feladom-engedtem el majd mentem a felvételre.

Az adrenalin szintem eléggé felett tornázva, és csak tovább száguldott amikor felültem a motorra. Az agyam csak úgy kattogott hogy hogyan tovább, közben arra is figyelnem kellet hogy a motoron most mit hogy kell nyomjak, kapcsoljak és egyebek. 

Elég jól ment a motorozás, már élesbe ment a felvétel is mikor Myungsoo mellett megláttam Sora-t. Mit keres a felvételen? Miért kell megölelniük egymást? Pár másodperc figyelemeltelelésnek elég volt, elvesztettem uralmamat a jármű fölött, és nagy sebességgel pár kis sziklatömbön átrepülve az aszfalton landoltam. Többre már nem emlékszek, tudom hogy valaki felsikított, és odaszaladt hozzám. Sora ugye te voltál? Aggódsz értem igaz? Maradj mellettem kérlek...

3 nap múlva a kórházban
-Mikor fog felébredni doktor úr?
-Szerintem már lassan ébredezik, a fájdalmai miatt láttuk jobbnak ha altatásban van. Hisz azért két borda repedés és egy vállficam nem egy kellemes dolog. Meg volt egy kis agyrázkódása is.
-Köszönjük.

Világos van, még így csukott szemmel is, és hipó szag. Hol lehetek? Mi történt? Sajog mindenem, a kezem.. a kezem fáj a legjobban... talán a felvételen történt valami? A másik kezemet fogja valaki, ki lehet az. Motorbaleset. Emlékszek. Ő is ott volt. Látta mi történt? Nem akartam megrémíteni, vagy lehet nem is érdekelte?
-Sora....-próbáltam ajkaim formájába ölteni nevét, de még kimondani is fájt, hisz tudom hogy nincs itt.
-Ühh... tessék? - simított valaki végig a kezemen, lassan megpróbáltam szememet kinyitni, ami aligha sikerült a fények miatt.
-Asszem most már tudom mennyit lát egy nap az életből Sunggyu..-kuncogtam el magam, de felsziszegtem mert az oldalamba fájdalmat éreztem.
-Óvatosan viccelődj kölyök hallok ám mindent! - halottam Sunggyu hangját távolabbról. Lassan teljes valójában kinyitottam szememet, hát igen a kórház, büdös és fehér. Körbe pásztáztam a kórtermet, míg végül kezemre nem pillantottam.
-So..Sora...-néztem rá meglepetten. Reméltem hogy itt lesz, de nem számítottam volna soha rá, de még is ott ült az ágyam mellett.
-Ne erőltesd meg magad jó? - mosolygott rám, úgy mint azelőtt, azzal a gondtalan mosollyal.
-Sajnálom.-motyogtam
-Mit? Hogy elestél a motorral?-simogatta a kézfejem.
-Nem akarok veled rosszban lenni. 
-Ezt.. majd máskor megbeszéljük jó? Most inkább pihenj.
-Sora itt volt veled mind a három nap, bent is aludt! - hasított fülembe Sungjong vékony és boldog hangja.
-Nem kellet volna.
-Hát szerintem elértem azt az állapotot ebben a fotelbe aludva amit még a Notredame-i torony őr is megirigyelne - nevetett. Próbáltam volna vele együtt nevetni, de a fájdalmaim miatt nem tudtam, pedig hosszú idő után végre nevetni látom, ami az én szerencsétlenségem miatt van, és nem másért.

Még pár napig bent kellet maradjak megfigyelés alatt közben folyamatosan bejött hozzám Sunggyu és Sungjong és sokszor láttam Sora-t is. Majd végre eljött az idő hogy haza mehessek. Összepakoltuk a cuccaimat és megjött értem az autó is.

-Új személyzetisünk van? - mutattam a bejövő srácra.
-Jó vicc Sungyeol! - nevette el magát.
-Mi? De most komolyan! Ő tudja a nevem de én az övét még nem? Nem kéne bemutatkoznia?
-Miről beszélsz Sungyeol? - fordult felém Sora.
-Ő Myungsoo, már jó pár éve barátok vagytok és benne van a csapatba, és Sora barátja.-mondta Sunggyu.
-Sora-nak nincs barátja, most kezdtünk el randizni, csak múltkor kicsit összekaptunk, már nem tudom miért, csak annyit tudok hogy nagyon megbántottam és sírt. - néztem rájuk csodálkozva.
-Sungyeol most viccelsz? Miről beszélsz? - fogta meg karomat Sora.
-Ti miről beszéltek? Na de inkább menjünk haza! - nyomtam a csomagom a srác kezébe és kifele vettem az utat. -Sunggyu, Sora nem jöttök??
-Mi még beszélünk az orvossal, addig Sungjong majd veled lesz!-köszöntek el tőlem.

Furcsa nap volt, de legalább már itthon vagyok. Sungjong átjött kicsit filmezni, és valószínűleg este is marad. Bár az a személyzetis srác is elég furán viselkedett, eléggé gyanús. Remélem nem valami riporter féleség és anyagokat ad le az újságoknak.

folyt. köv.


0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

+ Back to the blog?