Sora

Az éjszaka hosszú volt, szép és gyötrelmes. Sungyeol arcát bámulva, a nap eseményei pörögtek előttem. Válaszokat kerestem, de zsákutcába futottam. Puha arcát simogattam, aranyos szuszogását hallgattam. Más számára ez egy tökéletes pillanat lenne, de számomra nem az. Nem így kellet volna történnie.

-Sora, itthon vagy? - halottam apa hangját a lépcső felől. Sungyeol itt van, apa nem tudja hogy mik történtek, van elég baja neki is, alig látom mostanság annyira elfoglalt.

-Ühh.-adtam életjelet neki, bár nem tudom mit hisz hogy még is hol lennék szombat reggel.

-Sungyeol? -nevét mindig aggódóan ejti ki, tudom hogy félt engem, de vajon akkor is féltene ha tudná hogy aki itt másokat sebesít meg az én vagyok?

-Alszik - feltápászkodtam az ágyból nagy nehezen, Sungyeol csupasz hátát betakargattam.

-Meddig lesz? 

-Sokáig. - ezek után biztosan, de úgy érzem talán így jobb is.

-Rendben, azért majd..

-Jajj apa.. nyugodj meg úgy is mindent elmesélek nem? És nem vagyok már gyerek. - szakítottam félbe mondandóját mielőtt még az apai beszédét kezdte volna el ecsetelni.

-Jó, jó.. csak.. azzal a Myungsoo sráccal eddig olyan jól ki jöttél. - ijedten Sungyeolra pillantottam, de szerencsére még mélyen aludt. Apa csak azzal a résszel van tisztába hogy Myungsoo-val alakult volna valami, de számára elég hirtelen jött a képbe Sungyeol.

-Megyek fürdeni. - tettem úgy mintha mondatát nem halottam volna, majd válaszom szerint cselekedtem. 

Mire végeztem már apa el is tűnt, biztos munkába ment. Felvettem valami egyszerű ruhát, de valószínűleg hangosabban csukhattam be az ajtót mert Sungyeol ébredezni kezdett. Álmos fejét egy nyugtázó mosollyal díjaztam, és oda ültem mellé.

-Jó reggelt - köszöntöttem. Milyen fura most így látni, máshogy nézek rá... úgy érzem miután a testünk eggyé vált már mi is összetartozunk. Köszönésemet egy aranyos nyöszörgéssel jutalmazta, majd combomon simított végig. Lenyomott az ággyal egyenlő szintre, és mint egy kis baba úgy bújt hozzám. Fejét a nyakamhoz fúrta, egyenletesen lélegzett, ami a nyakamat csiklandozta.

-Csak még egy kicsit - dünnyögte.

-A-a - nyomtam feje búbjára egy puszit, és készültem szabadulni, amit elégedetlen morgásokkal jutalmazott.

-Engedj éhes vagyok - szálltam vele harcba.

-Jelszó?

-Milyen jelszó?

-Szee...-vigyorgott arcomba. Szeretlek. Egy nehéz szó, legalábbis számomra. Tudom hogy ezt érzem, legalábbis már egy ideje ezt bizonygatom magamba, és úgy tűnik elértem ezt az érzést, de ki is tudom mondani?

-Éheees.-húztam el a szót és a hasamra mutattam. Sungyeol eléggé elszánt volt így testsúlyát rám helyezte közben farkasszemet nézett velem. Erőt vettem magamon és füléhez közeledtem.

-Szeretlek - suttogtam.

-Én is téged - mosolyodott el és egy nagy puszit nyomott arcomra. 

Sungyeol egész hétvégén nálam volt, azokban a pillanatokban nem gondoltam semmire, és rájöttem mit is veszthettem volna el ha az első utamon maradok. Kizártam minden körülöttünk történő eseményt, abban a két napban csak neki léteztem. Vasárnap elkísértem haza, azt mondtam neki hogy apa megkért hogy vásároljak be, de közben teljesen más volt a célom. Ugyanis Myungsoonak küldtem üzenetet hogy találkozzunk a parkban. Úgy döntöttem inkább jobb ha mindent most hagyok abba, míg nem annyira késő. Amíg nem sebesítem meg őket annyira.

-Szia -integettem a szökőkútnál várakozó Myungsoonak. 

-Szia - mosolygott, mint mostanában olyan sokszor. -Fura újra itt lenni nem? -ölelt meg, csókot is akart adni de a helyzetet kerültem ezért inkább rögtön le is ültem és tereltem a csókról a figyelmet. 

-Igen.. az.. - mondtam dadogva. Erről a helyről már csak Sungyeol csalódott arca jut eszembe, nem az hogy az első csókomat egy idoltól kaptam, aki Myungsoo volt.

-Sungyeollal voltál egész hétvégén igaz? - kezdte el piszkálni a karkötőmet.

-Miért kérded? - nem tudom hogy hozhatnám fel neki  a témát.

-Csók nyomok vannak a nyakadon, és a karodon meg van pár karcolás. 

-Mi? - nem hittem volna hogy észreveszi.

-Mit csináltatok? - hangja nyugodt volt, mintha tudná a választ de még is érződött rajta hogy csalódott.

-...-a válasszal haboztam - Sajnálom.. - hajtottam le a fejem.

-Mit? Hisz.. tudtuk hogy ez lesz. Lefeküdtetek? 

-Igen. Annyira igazak voltak azok a dolgok amiket mondtál.

-Tudom, nekem mindig igazam van - nevetett. Még ebben a helyzetben is képes nevetni. - Ezért akartál velem találkozni is igaz? - kérdésére csak bólogattam.

-Akkor itt a vége? - engedte el a karkötőm. -Végül is, nagyon nem volt semmi nem?

-De volt.. sok minden volt, és én meg megbántottalak. De tudod jól hogy a sok veszekedés ellenére Sungyeollal kellet volna legyek a kezdetektől. Akkor nem történt volna ennyi szörnyűség.

-Hazudnék ha azt mondanám hogy nem fáj, de annyira talán nem álltunk egymáshoz közel. Pár csók semmi több. Sungyeolnak végig azt akarod... játszani hogy ez meg sem történt?

-Nem, valamikor biztos vissza nyeri az emlékezetét. És akkor mindennek vége. Nem?

-Így gondolod?

-Igen, egyértelmű. Hisz mintha kihasználtam volna mind kettőtöket. Pedig te is annyit tettél értem.

-Ne foglalkozz ezzel. Most tényleg Sungyeolra kell oda figyelj.

-Köszönöm amiért ennyire.. megértő vagy..

-Utolsó csók? 

-Tessék?

-Még nem csókolóztam olyan lánnyal aki ennyire jól csinálja, gondoltam lehetne ez a megtisztelő utolsó emlékem - mosolygott.

-Myungsoo... - visszakoztam volna, de akkor már csókot is váltottunk, hosszan tartott, és tipikus búcsú csók volt.

Másnap az iskolába alig lehetett bejutni, egy nagy tömeg volt a folyosón akik elállták az érkezők útját. Minhee úgy vergődött át a tömegen, közben a kezébe lobogtatott valamit.

-Soraa Soraa - kiabálta a nevemet, amire mindenki rám nézett és elkezdtek suttogni meg magyarázni.

-Mi ütött itt mindenkibe? -húztam félre.

-Nézd. Ezzel van tele az egész folyosó, és az van kiírva mindenhova hogy 'Most Sungyeol vagy Myungsoo? Vagy egyszerre kettővel a kis Sora?' -nyomta a kezembe a képet. Meglepődtem? Az nem kifejezés. A képen a tegnapi kis csókunk látszott Myungsoo-val. Ki fényképezte le? És még is mit gondol mindenki? 

-Ki rakta ki ezt? - toltam félre mindenkit az utamból és a falhoz mentem. Minden teli van ezzel a képpel. És a mocskosabbnál mocskosabb megjegyzésekkel. A fal mentén haladva elkezdtem ezeket leszakítani, az nem érdekelt annyira hogy rólam mit írtak, de Myungsoo-ról és Sungyeolról is írtak és nem szép dolgokat. A folyosó közepén tarthattam mikor előttem Sungyeol állt, épp Myungsoo húzta volna vissza, valószínűleg veszekedtek. Sungyeol kezébe egy ugyanilyen kép volt.

-Megmagyarázom - a sok stressz miatt a szemem könnybe lábadt, talán kisírtam volna a Nílust is, de próbáltam tartani magam, több kevesebb sikerrel.

-Igaz ez? - nézett rám Sungyeol.

-Én.. én csak... én nem tudom ezt.. elmondani neked.. még nem... nem akarom hogy.. vége legyen.. kérlek..-küszködtem könnyeimmel.

-Mit nem akarsz? Mit nem tudsz elmondani? Még is vele voltál igaz? Ami köztünk történt nem jelentett semmit? - kezdett el kiabálni, amire a tömeg körénk gyűlt.

-De.. ezt nem érted..

-Akkor mond el... hogy értsem. Vagy legyen vége.

-Nem lehet... nem tudom.. nem hinnél nekem.

-Akkor vége. Én megbíztam benned.

-Sungyeol félre érted - állt közénk Myungsoo.

-Pont nem érdekel, főleg ha nincs rá megfelelő magyarázata... legyetek boldogok. - ezzel Sungyeol széttépte a képet majd hozzánk vágta.

Vége lett, de ilyen hamar? Én nem ezt akartam. Nem így terveztem. Így még jobban fáj. Egész nap az emberek támadásának voltam kitéve. Sungyeol nem állt velem szóba, hiába próbáltam vele beszélni. Nami csapata, aki a suli elején megtámadott csak jót röhögtek a markukba, tehát ők voltak. Úgy érzem minden hiába volt, és minden összetört. Sötétség maradt az eddigi boldogság helyén.