Sora

Bementünk a szobába és leültünk a kanapéra. Kíváncsi vagyok hogy mennyire emlékszik, vagy ha a baleset előtti eseményekre emlékszik.. akkor vajon elfelejtette mi volt utána? Pár perc kellemetlen csend után, végre elkezdtünk beszélgetni.

-Elmeséled mire emlékszel? -fordultam felé.

-Már mondtam.. a baleset előtt összevesztem Myungsoo-val mert féltékeny voltam a kapcsolatotokra. Majd a motoros jelenetemnél mikor megjelentél és újra együtt láttalak titeket hirtelen elveztettem az uralmam a motor felett. Utána meg már a kórházban ébredtem. 

-És.. ezután? Az elmúlt napok?

-Elkezdtünk járni?

-Igen. 

-Miért akarod tudni hogy mire emlékszek most?

-Mert nem akarom... hogy még több fájdalmat.. okozzak neked.

-Nem értelek. 

-Mivel az orvos azt mondta hogy hagyjuk had történjenek a te szemszöged szerint. Úgy érzem jobb ha tudsz mindenről. Hogy mindennel tisztába légy. 

-Hallgatlak.

-A baleset után eljátszottam azt hogy veled járok, Myungsoo-t nem ismerted fel, én meg titkoltam hogy vele járok. Úgy voltam veled, hogy közben vele is voltam, bár leginkább veled töltöttem az időmet. Igazából már nem is bántam, jobban megismertelek. Azt bántam hogy erre nem előbb jöttem rá, és ezért ezeken a dolgokon kellet átmenj. A kapcsolatunk eléggé elmélyült, lefeküdtünk egymással és ezért úgy döntöttem minek húzzam tovább a Myungsoo-val való kapcsolatom, inkább szakítottam vele, ő cserében egy utolsó csókot kért én meg megadtam neki, hisz annyi mindent tett értem, én meg csalódást okoztam neki is. Ezt a csókot Nami barátnői lefényképezték, és kiplakátolták vele az iskolát. Te ezt megláttad, nem hagytad hogy elmagyarázzam, és nem is tudtam volna elmagyarázni a baleseted miatt. És a többire meg emlékszel, legalábbis szerintem. - meséltem az elmúlt hetek, hónapok történéseit és amikor befejeztem Sungyeol csodálkozó arcával találtam magam szembe.

-Értem... értem lemondtál mindenről? -motyogta halkan. 

-Te is ezt tetted volna.

-De te boldog voltál, én meg akkor... elvettem a boldogságod... miattam vagy szomorú... miattam adtad fel a szerelmed... csak azért hogy engem pátyolgass.

-Sungyeol... az egész az én hibám volt. Nem hittem a saját szívemnek. Nem hittem másoknak. Eltaszítottalak magamtól. - töröltem le arcomról egy kósza könnycseppet. - A veled töltött időkben boldog voltam, és féltem attól hogy egyszer eljön az a pillanat hogy vége lesz, és megutálsz azért amit tettem.

-Miért utálnálak meg Sora? Akkor itt lennék veled? Mindenkinél többet jelentesz nekem, főleg ezek után. Te vagy az egyetlen aki ennyi mindent tud rólam, aki ennyire közel áll hozzám. És hogy ennyi mindent tettél értem számomra az hogy létezel, már elég.

-Sungyeol...-suttogtam a nevét. Közelebb hajolt ajkait ismételten az enyémre tapasztotta, így folytatva ezen az éjszakán is egymáséi lettünk.

folyt. köv.