Su Kyung

Mindenki aki elmegy mellettem az utcán azt hiszi, hogy milyen szokványos életet élek. Egy fiatal lány, aki csak sétálgat az utcákon. Néha egy motorral jár, amiből azt a következtetést veszik le, hogy nem fél semmitől, és hogy milyen menő. Minden ember csak a jót és a szépet hiszi el. Az én életem nem fenékig tejfel. Ölök az életemért. Hogy miért? Apám is fejvadász volt, de meg ismerkedett az anyámmal. Összeházasodtak, anyám nem tudta mi apám munkája, és később én is megszülettem. Pár év múlva egy nap apám kapott egy levelet, benne egy fényképpel. A fényképen anyám volt látható. Ilyenkor a fejvadászok fejében csak egy mondat képes helyet foglalni. Ölj vagy téged ölnek. Apám képes volt előttem megölni anyámat. Ezért utálnom kéne nem? Minek utáljam ha már ő sem él? Mikor 16 lettem kapott még egy fényképet. Azon már én szerepeltem. Nehéz volt felnőni egy gyilkos apával, de minél tovább voltam vele, minél tovább figyeltem kitanultam tőle mindent. Elszöktem. Mivel apám nem tudta időre teljesíteni a megbízását megölték. Egyedül maradtam. Kétségbe esett voltam? Nem mondanám. Igaz mikor már elfogyott a félre tett pénzem képtelen voltam felkeresni a megbízó céget. Bár a cég előbb talált meg engem. Egyességünk alapján egy bizonyos ideig szolgálatot kell teljesítsek náluk, majd ha az utolsó megbízásom is teljesítem engem is megölnek. Úgy élni a mindennapjaimat hogy tudom mikor jön el a vég eléggé megrázó, de már ebbe is beletörődtem. Sose volt rendes életem, magántanuló voltam, barátaim sem voltak. Mikor az utcára kerültem akkor verődtem oda fiú csoportokhoz, és ennyi volt a társaság teremtő időszakom. A munkám során elhatároztam én soha nem fogok közel kerülni senkihez, nem követem el azt a végzetes hibát mint apám. Megelőzőm azt hogy a szerettemet öljem meg.

Pár hete felhívott a cég főnöke, hogy kapok egy megbízást. Utána való napokban meg is kaptam a borítékot a képpel. A képen egy fiú volt látható, arca alapján nem lehetett több 18 évesnél. Vörös haja volt, mellkasán tetoválással. A kép hátulján mindig csak bizonyos információk szerepelnek. A város és egy név és a teljesítés dátuma. A többi kiderítése csak a saját érdekem. Egy megbízásra általában 5 hónapot kapunk, ez idő alatt kell felkutatnunk a személyt és mindent kideríteni róla. Illetve annyira közel maradni hozzá hogy ne veszítsük szem elől. Ám ennek a megbízásnak a vég dátuma ismerős volt nekem. Az a halálom napja. Ezek szerint ez az utolsó teljesítésem? És itt a vég? Nincs kiért, és nincs miért éljek, felkészültem. 4 évnyi ölés után lehet hogy a halál számomra felszabadulás lesz. A képet a pénztárcám egy rejtett zsebébe csúztatom, majd felülök motoromra. A megbízás most épp helyi, vagyis Szöulba fogok maradni. Áldozatom neve: Hara.

A napom korán kezdődik és mostanában a helyi kávézóba szoktam menni. Így tettem ma is. Közben  fejembe az a gondolat járkált hogy hogyan fogom megtalálni ezt a bizonyos Hara-t. Hisz ez csak egy becenév. Szöul nagy. És manapság a fiatalok nagyja kivan tetoválva. És ha látom ezt a fiút lehet a haja már megváltozott, és a tetoválását sem biztos hogy látni fogom. Az utolsó küldetés a legnehezebb. Ezt sokszor halottam már. És milyen igaz.

-Mit hozhatok?-jött oda az asztalomhoz a szokásos pincér fiú. Jó pár pincér dolgozik itt ebbe a kávézóban, még is mindig ő szolgál ki, pedig mindig más hova ülök, így az sem lehet hogy egy bizonyos asztalszám az övé.

-Egy Caffé Latte lesz. - nem néztem rá, szokásos újságomat olvastam.

-Máris hozom. - jegyezte fel rendelésem.

Az újságban általában állás hirdetéseket keresek, ugyanis jól jönne egy mellék állás, és egy ismertebb helyre talán betéved az áldozat is. Pár kiszemelt munkalehetőséget be is karikázok, majd a kávém is megérkezett.

-A Caffé Latte-ja. - rakta le elém, de nem ment el még időzött asztalom mellett kicsit.

-A borravalót nem fizetésnél szokták adni? - néztem fel rá.

-Munkát keresel? - tegezett le hirtelen. Arca olyan ismerős volt, de nem lehet az áldozatom hisz fekete haja van, tetoválása meg nem hiszem hogy van, ilyen állásban.

-Tessék? -kérdeztem vissza, amire ő az újságomra bökött.

-A kávézó felvesz pincéreket. -mosolygott majd az ajtóra kiragasztott papírra mutatott, ami azt hirdette hogy új pincéreket keresnek.

-Aha... hát köszi.. majd meglátom még. - viszonoztam mosolyát. Mivel újabb vendégek érkeztek ő ment a dolgára. Kedves tőle hogy segíteni akar, de vajon ez a hely megfelelő? Igaz hogy itt egy iskola a környéken, és sok fiatal jár ide, de vajon az áldozatom is megjelenik majd? A kávé ivás sose volt a gyorsaságom, általában mire megittam ki is hűlt. És mire elmegyek erről a helyről addig vagy 20 ember megfordul itt. Nem mondanám lassúnak magam, csak szeretem nyugodtan elvégezni a dolgaimat, itt legalább nem zavar senki és elmélyedhetek a gondolataimban.

Intettem a fiúnak, hogy végeztem és fizetnék. Ő bólintással jelezte hogy mindjárt hozza is a számlát, és ez így is történt.

-Parancsoljon a számlája.-nyújtotta át.

-Köszönöm. - kerestem elő a pénztárcámat.

-Reggel bent lesz a főnők, ha mégis érdekelne a munka nyugodtan gyere be. - mosolygott.

-Rendben. - nyújtottam át neki az összeget, de nem volt apróm szóval csak nagyobb összeggel tudtam fizetni, de mivel ma még nyomoznom kell siettem.

-Ez sok lesz. - nézett rám csodálkozva.

-Bocsi de most sietek, tartsd meg borravalónak. -kacsintottam rá, majd indultam is. Kint felpattantam a motoromra, mikor beindítom minden szem rám szegeződik. A kávézó ablakában láttam még a fiú csodálkozó arcát így intettem neki, majd elindultam a motorral.

Egész nap a várost jártam, de egyetlen egy személyt sem láttam aki hasonlítana a fiúra. Sokszor gondoltam rá hogy a képpel a kezembe kérdezősködni kezdek, de ez szigorúan tiltott, és veszélyes. Ma nem jutottam semmire így az ebéd megvásárlása után haza is mentem. A napjain túl korán kezdődnek és túl későn érnek véget. A megszokás miatt nem vagyok sose fáradt, de senkinek sem kívánnám ezt az életet. Mivel más munkákat nem igazán néztem a városba lehet reggel bemegyek a kávézóba, és hallgatok a fiúra. Végül is nem egy rossz hely.

folyt. köv.