Hyung Seok

Nem tudom mi ütött ebbe a lányba. A saját anyám nem volt képes soha megütni, sőt senki sem. Bár szeretem ha egy lány kéreti magát.

-Honnan ismeritek egymást? - mentem oda Junhoz a munka végén.

-Hm? Kit? -törülgette az asztalt.

-Tudod kiről beszélek. -vontam fel szemöldököm. Nincs kedvem a kerteléshez, érdekel hogy egyik pillanatról a másikra miért derül az ki hogy igazából ismerik egymást, és hogy Su nem annyira szívleli.

-Igazából mondjuk úgy hogy régen elég közeli kapcsolatban voltam vele. -vigyorodott el. Megváltozott. Régebben mikor idekerültem az a vicces, kedves fiú volt. Néha már idegesített. De most valamiért úgy érzem túl önelégült lett.

-Miért nem mondtad?

-Kellet volna? Hisz még csak most ismertem fel.

-Érdekes mód mindig engem küldtél oda az asztalához.

-Most ezen akarsz vitatkozni? Nem állok le egy kölyökkel veszekedni.

-Kölyökkel? - ragadtam meg ingét. -Engem ne merj le kölyközni! Attól még hogy te idősebb vagy nálam nem vagy több emberileg!

-Féltékeny vagy mert a kiszemelted előbb volt meg nekem? 

-Mi ütött beléd??

-Én a helyedben vigyáznék vele.

-Tessék?

-Ő próbálja magát vissza fogni hogy teljesítse a feladatát, de tisztában van azzal hogy ha közel kerül hozzád nehéz lesz. - szedte le kezem mellkasáról.

-Miről beszélsz?

-Arról hogy Su soha nem beszél senkivel, de most egy végzetes hibát követett el.

-Fiúk mit csináltok! Remélem nem akarjátok szétverni a berendezést! - jött ki az öreg hátulról.

-Ugyan, mi csak beszélgettünk. Igaz Hara? - mondta gúnyosan.

-Ja. - ejtettem le kezem oldalam mellé.

Nem értem mi ez az egész. Su először a hajamról, a koromról és a nevemről kérdez. Kiderül hogy ismerik egymást Junnal. És Jun figyelmeztet hogy vigyázzak vele. De nem tudom elkerülni, vonz, mint két mágnes egymást. Ugyanazon oldaluk taszítja egymást, de különböző oldaluk meg vonzza egymást. A mi kapcsolatunk is ilyen lenne? Van egyáltalán kapcsolatunk?

Pár napig nem jelent meg a kávézóba Su, de jelenlétét még is éreztem. Majd egy nap újra elkezdett bejárni. Nem beszéltünk, nem köszöntünk. Először érzem azt hogy hibáztam és bocsánatot kell kérjek miatta.

-Hé szépségem, téged nem lehet rendelni? - halottam pár asztallal arrébb, egy csapat fiú érkezett.

-Ki kell ábrándítsalak de nem szolgálunk fel friss húst. - vágott vissza Su. Csak nem kikezdtek vele?

-Milyen kis ellenszenves a kicsike. - nevettek egyszerre.

-Szóval mit is kértek? - tartotta magát Su.

-Már mondtuk. Talán rossz a hallásod? - simított fel az egyik alak Su lábán, amire ő hátrébb lépett egy lépést. Nem tudtam meg állni hogy ne avatkozzak közbe.

-Szerintem kint jobban éreznétek magatokat. - mentem oda.

-Mi van csöpi, mondtál valamit? -állt fel egyikőjük.

-Fáradjatok ki. - néztem egyenesen a szemébe. 

-Bocsi de túl alacsonyan vagy. Nem jut el a hangod a fülemig. - röhögtek fel mindannyian. Utálom mikor a magasságommal piszkálnak. Mindenki csak ezzel tud jönni? Mérgemet már nem tudtam vissza fogni.

-Takarodjatok. -morogtam fogaim közt, miközben mellkasánál a felsőjét gyűrtem össze markomba. Erre a srác ellökött magától, amire én a padlón kötöttem ki. Mindenki ránk szegezte a tekintetét. Mintha misem történt volna felálltam, öklömmel egy jól irányzott ütést mértem fejére. Elkezdődött a verekedés. Vagy is csak kezdődött volna ha nem jön oda az összes személyzetis és nem fog le minket. A csapatot kitessékelték, de még utolsó mondatukat halottam. "Találkozunk még."

A kavarodás után a főnők mindent rendbe tett, engem sem szidott le, nem mondott semmit. Su-nak mondott valamit, ami után megfogta a kezem és berángatott az öltözőbe, és előpakolta az egészségügyi segély dobozt.

-Mit csinálsz? -néztem rá értetlenül, amire maga mellé húzott a padra. Nem válaszolt, egy vattát vett elő amit valamilyen krémmel kent be, majd a szemöldökömnél kezdett el vele babrálni.

-Csíp - sziszegtem fel. Elmosolyodott, de mikor látta hogy észrevettem újra ugyan az a jól ismert komor arca került elő.

-Kész. - tapasztott egy ragtapaszt szemöldököm szélére.

-Köszönöm. - fogtam meg ismételten kezét. Miért próbálkozok újra ha úgyis elutasít? Hisz még a múltkoriért  sem kértem bocsánatot. De ez vagyok én. Hara. Aki soha nem ad fel semmit, igaz?

-Ne merj meg csó..- ellenkezett volna, de megelőztem. Már késő Su. Megtörtént. Most mit fogsz tenni?

-Elrontasz... elrontasz mindent. - suttogta, mikor elváltam ajkaitól.

-Akkor vágj pofon megint. - engedtem el kezét, de nem csinált semmit. Csendben elpakolt és kiment folytatni a munkáját. Most mégis mi változott meg?

Már mindenki elment, újból én zárok. Lekapcsolok mindent majd bezárom a kávézó ajtaját. Sötét van, de hirtelen valami megvilágít hátulról.

-Haza viszlek. - Su volt az, a motorjával. 

-És majd direkt balesetet szenvedünk hogy bosszútáj a csók miatt? - nevettem.

-A francba, lebuktam. -sóhajtott.

-Azért ne vágj ennyire komoly fejet, mert a végén elhiszem.

-Így is, úgy is bosszút állok, csak győzd kivárni. -nyújtotta át a sisakot.

-Viccesen fogunk kinézni azon a motoron. Egy lány vezeti és egy srác ül hátul?

-Akkor vezesd te. Ha tudod.

-Tényleg azt akarod hogy meghaljak.

-De mennyire. - remélném hogy viccnek szánja ezeket a megjegyzéseit, de nem tudom úgy elhinni neki mint aki viccel. Nem beszélhetem be ezt magamnak. Akármennyire is zavaró Jun figyelmeztetését talán észben kéne tartanom?

Életembe először ülök motoron. Olyan motoron amit egy lány vezet. Az a lány aki miatt a napjaimat máshogy élem. A lány akitől többet szeretnék. Az egyedüli lány aki képes belőlem kiváltani érzelmeket. Pedig alig ismerem.

folyt. köv.