Mikor elutasítva érzem magam mindig hülye dolgokat cselekszek. Persze én voltam az aki úgymond elutasította Byeong Heon-t.. de ez igazából nem is így van. Szeretem hogy szeret, és lehet ez furcsán hangzik. De azzal hogy szerelmes belém, érzem hogy élek. 10 év teli szerelemmel, vagy nem pont annyi, de ez akkor is sok. Miért tartott ki mellettem eddig? Vagy én tehetek róla mert mindig vele voltam? Még magam sem tudom hogy melyik fiútól mit szeretnék, vagy mit várok el. Chan Hee-val teljesen más. Olyan mintha én lennék csak fiúban. Fiúsabb fiúban, mivel ugye fiús lány vagyok. De aishhh ez olyan nehéz. Én nem akartam többet érezni irántuk.. ez az érzés egyébként is más.. több a barátságnál, de a félelem miatt nem éri el a szerelmet.

Mikor beléptünk röhögve a házba a bátyám kész ideg volt. Késtünk. Szeret mindig úgy elmenni itthonról hogy tudja én jó kezekben vagyok.

-Már mikor bekanyarodtatok az utcán tudtam hogy ti jöttök. - morogva húzta fel a cipőjét. -Mi tartott eddig? - nézett hol rám hol pedig Chan Hee-re.

-Semmi - vágtam komoly fejet.

-Összevesztek? - fordult Chan Hee felé.

-Jajam. - dobta le táskáját barátom a földre, majd papucsra váltotta cipőjét.

-Sajnállak. Bírni fogsz vele? - tette sajnálóan Min Soo kezét Chan Hee vállára.

-Én is itt vagyok! - morogtam magam előtt összefont kezekkel.

-Majd kikötöm az ágyhoz. - borzolta meg hajam Chan Hee.

-Csak finoman - intett bátyám majd távozott az ajtón.

Csak finoman... mi az hogy csak finoman?? Nem vagyok kutya akit kikötnek... csak mikor szomorú vagyok ... kicsit másképp viselkedek.... na jó.. mások idegeire megyek, de az megy szomorúság nélkül is.

Még csak fél óra telt el Min Soo távollétében, de a házat már szinte elemeire bontottuk szét. Hol sírtam hol nevettem. Kínomban Chan Hee püföltem a párnámmal, felfaltam egy doboz jégkrémet, és egy csomó szomorú számot hallgattam a barátságról.

-Miért - ütöttem a dívány párnájával Chan Hee hátát - Ilyenek - vágtam rá még egyet - A pasik - és megint - Utálom Utálom Utálom - ütöttem sorozatba hármat -Byeong Heon halott vagy - vágtam a fejére is egyet, mire megfordult és megragadta a kezemet. Nem tűnt valami boldognak.

-Fárasztó vagy - mondta miután kifújta a levegőt. -Ha ennyire foglalkoztat az hogy összevesztetek ugorj a nyakába és játsszátok el a hősszerelmest!! - emelte fel a hangját, csuklómat is szorosabban fogta. -Őt ütögesd és ne engem... - eresztett el. Hirtelen olyan lelkiismeret furdalásom lett hogy szinte hányingert is kaptam magamtól. Még is mit művelek? Hisz tudtommal Chan Hee tetszik.. vagy Byeong Heon... dehogy is.. Byeong Heonra nem tudok úgy gondolni. Akkor mi ez az egész?

-Majd szólj ha lenyugodtál - vitte ki a poharakat Chan Hee, én addig még vergődtem mint egy partra vetett bálna.

-Nem tetszik Byeong Heon, nem tetszik Byeong Heon! NEM! Ez biztos csak az ő átka! Nem nem nem! - csapkodtam arcomat, mintha csak felkelteném magam a rémálmomból. Fel is keltem, de ez nem álom volt. Chan Hee egy adag hideg vizet locsolt a fejembe, tényleg fuldokló bálnának éreztem magam.

-HJAAA!!! -üvöltöttem. - Lee Chan Hee!!! - vetettem rá magam és a földön terültünk el, ismét fölötte voltam. Arcomról a víz az ő arcára csöpögött, mind a ketten mérgesen néztünk a másikkal farkasszemet.

-I-de-ge-sí-tesz. - formálta hang nélkül ajkaival.

-Tu-dom - utánoztam.

-Legalább most csönd van. - suttogta.

-Sajnálom... - ültem le combjaira. -Csak... mikor valakivel össze veszek kifordulok magamból.. -sóhajtok. -És vele nem szoktam össze veszni.. főleg ilyeneken... Az a baj hogy ezt mindig rajtad töltöm ki...

-Ah.. - szuszogott - Semmi baj - támasztotta meg felső testét karjaival.

-De baj... mert mondok valamit.. a fejembe is más van, a szívembe is.. és megbolondulok. - borzoltam össze hajamat.

-Ezért kedvellek  - mosolygott és kihúzott egy tincset arcomból.

-Ezt miért nem tudod akkor csinálni mikor az egész őrület kezdődik??? -nyavalyogtam. Mindig megnyugtat, törődik velem... és már tudom mi a baj.. én mindig csak magammal törődök.. Nem vettem figyelembe egyikőjük érzéseit sem. Hibáztam. Akármelyiküket is választom, a másikat valamilyen szinten elvesztem...

-Mert néha eljön az a pillanat amikor én is kitudom használni a helyzetemet - vigyorgott majd arcomat érintve puha keze hajamba fúródott. Egyre közelebb hajolt, már az ölében ültem, és ő ott volt egy szusszanásnyira előttem. Még soha sem ízleltem az ajkait, ő vele nem olyan volt a kapcsolatom mint Byeong Heonnal, vele nem tudtam volna csak olyan szimplán megtenni. A távolság egyre csak szűkült közöttünk, a szívem hevesebben vert, már már lecsuktam a szemem és vártam a pillanatot, orra érintette enyémet, éreztem levegő vételét, a szánkat is csak egy kis rés választotta el egymástól. Minden olyan lassan történt.. de amilyen lassú volt olyan hamar fejeződött be.. Csók nélkül.

-Héé engedjetek már be - dörömböltek a nappali ablakán, mire én megrezzentem és kiugrottam Chan Hee öléből zavartan. Nem elég hogy eddig a beteljesedést várva köptem ki a tüdőmet, de ez a hülye még annyira meg is ijesztett hogy szinte hiperventilláltam. 

-Byeong... Heon... - lihegtem nevét, mellkasomat ütögetve, mikor megpillantottam a szürkületbe a kertben álló alakot és felismertem.

-Eh.. - forgatta szemeit Chan Hee majd felállt és ajtót nyitott. 

-Azt hittem már sátrazhatok kint a kertben - lépett be duzzogva. Én mint egy zombi álltam a nappali közepén, úgy érzem hogy ez nekem mára túl sok izgalom volt.

folyt. köv.