Park Chan Yeol

A munka a legfontosabb számomra. Olyan munka ami egy egész embert követel. Ott kell legyek, több száz embernek kell megfeleljek, és mindig a tökéletest kell nyújtanom. Éneklés. Kiskorába talán mindenki legalább egyszer szeretett volna énekes lenni. Pedig megfelelni a sok követelésnek nem egy álom munka. Mindenki azt gondolja hogy ez olyan mint egy hobbi. Nem így van. Ennek van árnyoldala is. Sokat vesztesz, és nyersz is. Elveszted az eddigi barátaid, a féltékenységek miatt, de közben új barátokat nyersz és több ezer rajongót. Rajongókat akik szeretnek, akiknek az ideáljuk vagy. Akik csak azért szeretnek mert híres vagy, hisz nem is ismernek igazán. Tudnod kell eladni magad, hisz ha azzal reklámoznák az arcod hogy hétvégén hány pattanás van rajta, vagy épp mikor takarítod a füled azzal nem érnél el semmit. Egy képet alkotunk mások felé, egy olyan képet amelynek fele hazugság. Mindenkinek van rossz tulajdonsága, talán több is mint ami látszik. Napjaimat próbálom vidáman élni, próbálok megfelelni, és elfogadhatóvá válni, olyannyira hogy kevesebb legyen a hazugság az én történetemben.

-Jók voltatok ma fiúk! Holnap is ugyan ekkor ugyan itt! - tapsikolt a managerünk. Hosszú volt a mai nap, egész nap stúdió felvételünk volt, új banda ként tényleg nagyon sok a munkák, de mindig az lebeg előttem hogy ezzel másnak boldogságot okozunk, és ha így teljesítünk akkor majd könnyebb lesz később.

-Chanyeol!! - üvöltötte a nevemet -Ne merj elkésni!! - morogta.

-Igenis! - bólogattam. Nem tudom mit vár ha ilyen késő este enged el minket. Akkor inkább kezdjünk kora reggel, de had aludjak már nyugodtan.

-Hé, ma mivel jöttél idáig? Taxit fogtál? - súgta oda csapattársam, Baekhyun.

-Busszal - suttogtam.

-Mi??? - emelte fel a hangját. -És ha valaki felismer???? Ott tipornak el akár mekkora is vagy!! -tört ki.

-Az utolsó busz volt, nem voltak rajta olyan sokan. És figyeltem, kapucni volt rajtam. Meg csak egy emberrel beszélgettem. - mutattam az egyest a mutató ujjammal, mint egy ártatlan kisfiú. Közben elvigyorodtam mert eszembe jutott az a vizes lány. Aranyos volt ahogy kapaszkodott a pulcsimba, és hogy tudott ilyen vidáman beszélgetni ahhoz képest hogy az iskolába meg piszkálják. Legalábbis gondolom hogy piszkálják, mert hát az ember nem szeretetből önti le a másikat egy vödör hideg vízzel a wc-ben.

-Beszélgettél?! Chanyeol! - sóhajtott. Nagyon jól tudják hogy nehéz eset vagyok, és mindig csak beszélgetnék mindenkivel.

-Nem mondtam el neki ki vagyok! Ha nem vagyok ott becsípi a busz ajtó! Legyen szíved Baekhyun!! - ütögettem meg mellkasát.

-Ez nem játék! -fogta meg a kezem. -Ha lebuksz soha nem léphetsz ki a házadból!

-Felfogtam. - forgattam a szemem.

És egy újabb negatív oldala a híres létnek. Nem barátkozhatsz közvetlenül. De az a lány még csak fel sem ismert. Pedig közel állt hozzám. Lehet azt sem tudja mi fán terem az EXO. Még is beszélgetett velem, és ez megnyugtatott, hogy nem csak olyanok állnak velem szóba akik rajonganak értem, akik csak azért állnak velem szóba hogy autogramot kérjenek. Meg akartam kérdezni a nevét, de nem voltam benne biztos hogy helyes e. Talán csak tényleg bajt okoznék magamnak, és a csapatnak. De látszott a lány szemébe hogy társra van szüksége, hiába próbált vidáman beszélgetni, én láttam a szemébe, láttam a szemébe a bút és a magányt.

folyt. köv.