Park Chan Yeol

Nem tudtam mit gondoljak. Ah Ri terhes lenne? És miért Baekhyunnal van ilyenkor? Tőle van? Mert nekem nem mondta ezt el... Fáj ez az érzés, hisz hazudott nekem. Azt mondta szeret... de mégis mikor? Mikor volt együtt Baekhyunnel? Ah Ri.. kérlek.. kérlek.. mond el az igazat.. tudnom kell. Jogom van tudni. Így van igaz? Elhagytál engem. Ugye? Én nem lehetek elég jó számodra.

A szemembe akaratlanul is könny szökött. Vissza nyomtam a lapokat a borítékba majd visszaadtam Ah Rinak.
-Sajnálom - motyogta Ah Ri.
-Gratulálok nektek. - szűrtem ki fogam között a szót. Nem akarok cselekedni, jelenleg nem érzek semmit, magam sem tudom mi tévő leszek.. nem tudom mit csináljak.
-Mi? - fogta meg felkaromat Ah Ri. -Félre érted Chanyeol.. ez nem
-Egyedül szeretnék lenni. - vágtam szavába és kirántottam karomat fogásából. Otthagyva őket gyors léptekkel vettem az irányt a park fele. Ah Ri még egyszer nevemet kiáltotta .. halottam a hangján hogy sír. Igen Ah Ri.. én is sajnálom hogy nem voltam elég jó neked.

A parkba érve a füvet és a köveket rugdostam dühömben. Miért kellet ezt tennie? Mit rontottam el? Nem akarom látni, de még is akarom tudni az okát hogy miért történt ez. Egyik padra ültem le a fejemet a tenyerembe temettem. Szidtam magam. Miért vagyok magamra mérges? Baekhyun miért tette ezt? Egészen estig járkáltam a városban, majd hazavettem az irányt. Belépve az ajtón Ah Rival és édesanyámmal találtam szembe magam. Ah Ri szemei kisírtak voltak. Bár én sem voltam jobb látvány.. Anya meg ott vigasztalta. Nem értem. Én rontottam el? Miért vigasztalja őt? Ő csalt meg!

-Még itt vagy? - kérdeztem komolyan miközben letöröltem arcomról a könnycseppeket.
-Chanyeol! - szólt rám anya. - Félre értettél mindent! Várd meg míg elmagyarázza. Menjetek fel beszélgetni. - utasított minket, majd felém lökte Ah Ri-t. Nem néztünk egymásra. Nem értettük egymást.
-Nincs miről beszélgessünk szerintem. - fújtam Ah Ri fölött.
-Kérlek.. csak.. egyszer hallgass meg.. - nézett fel rám. Sóhajtva elindultam fel a szobámba, Ah Ri követett, leültem az ágyra, Ő becsukta maga mögött az ajtót és megállt előttem.
-Terhes vagyok Chanyeol. - mondta szinte suttogva.
-És? - tördeltem kezem. Nem akarom hallani hogy történt Baekhyunnel a dolog... nem.. nem tudom feldolgozni.
-Chanyeol! Komolyan azt hiszed hogy Baekhyuntől van?? - ült le mellém.
-Ki mástól lenne? Vele voltál az orvosnál is! Hazudtál nekem! - kezdtem el kiabálni.
-Ne kiabálj kérlek. - rakta finoman kezét az enyémre, de én elhúztam.
-Miért Ah Ri? Mit tettem? - újabb könnyek szöktem szemembe.
-Próbálnál rám figyelni egy kicsit?? - ragadta meg kezem és a hasára rakta. -Ez a gyerek.. a tied.. nem másé! A miénk!! - mondta lassan, tagoltan.
-Tessék?.. de akkor.. Baekhyun.. - mondtam dadogva, nem értem.. nem értem ezt az egészet.
-Nem mertem neked elmondani... féltem.. nem akarok neked gondot okozni ezzel, de meg akartam tartani. Anyukáddal beszéltem, tesztet csináltam és ő kért időpontot az orvosnál. Nem tudott eljönni velem.. egyedül meg nem akartam. Nem tudtam mást hívni csak Baekhyunt. Ő mondta hogy mondjam el neked.. Ezért ez teljesen az én saram.. de Chanyeol.. mégis hogy gondoltad hogy övé lenne a baba? - nézett a szemembe, közbe kezemet simogatta.
-Enyém? - lepődtem meg és hasára néztem. -De én.. miért nem mondtad el.. miért gondolod mindig azt hogy gondot okozol nekem?
-Chanyeol.. te híres vagy.. van jövőd.. van álmod.. és már egyszer majdnem áthúztam ezt.. - sóhajtott.
-Ah Ri.. ne gondolj ilyenekre... nekem te vagy a jövőm és az álmom.. - fontam ujjaimat hajába majd közelebb húztam, lágyan megcsókoltam.
-Nehogy azt hidd hogy elfelejtettem hogy azt hitted hogy Baekhyuné! - nevetett, majd letörölte a könnyeit, és az enyéimet is.
-Megijesztettél. - mosolyogtam.
-A bénák már csak így nyomják, nem? - kuncogott.
-Gyerekünk lesz! - mondtam hangosan majd eldöntöttem az ágyon és megpuszilgattam a hasát.
-Legközelebb együtt megyünk orvoshoz jó? - simogatta fejemet.
-Mennyi idős?
-4 hetes.
-Szóval.. mikor.. haza jöttem.. akkor.. - mosolyodtam el.
-Igen, akkor. - húzott fel magához és megcsókolt.

A napjaink boldogan teltek, mindig vigyáztam Ah Ri-ra és a babára. Próbáltam a legtöbb időt vele tölteni, orvoshoz is mindig elkísértem akármennyi dolgom is volt. Majd mikor már eléggé megnőtt a hasa egy interjút is csináltunk hogy gyerekünk lesz, ezzel megelőzve a sok találgatást és támadást. Minden olyan tökéletesnek tűnt. Bár Ah Ri nak sok fájdalma volt, hisz veszélyeztetett terhes volt. A hónapok csak úgy teltek és a kis vékony Ah Riból is egyre kerekebb lány lett. Rendeztünk babaváró bulit is, elmentünk olyan programokra amik kifejezetten fiataloknak volt olyanoknak akiknek gyerekük lesz. Végül azt is megtudtuk hogy kisfiúnk lesz, Ah Ri azt akarta  hogy az legyen a neve mint nekem, hát beleegyeztem.

Olyan boldogak voltunk, nyugodtak, és készültünk a család létre. Már a 8. hónapban volt Ah Ri mikor hangzavarra keltem fel, és Ah Ri sikolyára. Ijedten keltem fel és kirohantam a szobámból. A lépcső alján megláttam Ah Ri-t, vérzett. Lerohantam hozzá, ő csak fájdalmasan kiabált, és sírt. Nagyon megijedtem. Nem volt itthon senki, hívtam a mentőket. Bevitték a kórházba, mentem vele közben anyát is hívtam.

Bevitték a műtőbe, forgott a világ. Féltem.. nem tudtam mi történt. Még nem mehettem be hozzá. Anya is megérkezett és alig bírt nyugtatni. Majd végül behívtak Ah Ri-hoz.
-Ah Ri - fogtam meg remegő kezét. Ő sírt... nagyon sírt.
-Chanyeol... a babánk....
-Uram nagyon fontos a baba és a hölgy is életveszélyben van. Leesett a kis hölgy a lépcsőn és a kezébe egy pohár volt. Beleállt a hasfalába, ezzel olyan vérzést okozva ami életveszélyes is lehet. A babát ki kell vegyük belőle, mert ha nem belehalhat. A hölgy azt mondta hogy a kisbabát mentsük meg. De a baba már halott. - magyarázta az orvos.
-Tessék?
-Chanyeol.. a baba... megöltem... - zokogott Ah Ri. -Nem akartam.. a gyerekünk.
-A kedvese nagy sokkot kaphatott, ezért most a babán kívül nem tud másra gondolni.
-Kérem.. Ah Ri-t... mentsék meg... - nem is figyeltem arra amit mondott, Ah Ri volt  a legfontosabb nekem, tudom mennyire fájt ez neki, tudom hogy nagyon várta a gyerekünket.

Ah Ri mellett akartam maradni, de kiküldtek a műtőből. Anya karjai közé borultam, és mint egy ötéves védtelen kisfiú a karjai között omlottam össze. Egyszerre akár két embert is elveszthetek, bár egyet már elvesztettem, és ez is nagy trauma számomra, de Ah Ri elvesztését nem tudnám feldolgozni.

A baba meghalt, de Ah Ri állapotát sikeresen stabilizálták. Altatásban volt, de azt mondták mikor felkel bemehetünk hozzá, de a sokkos állapota miatt muszáj pihennie. Később értesítettek minket hogy áthelyezték egy másik kórterembe, és hogy felébredt. Bemehettünk hozzá. Anya előre engem küldött ő csak az ajtóba megállt. Oda siettem az ágyához, és a kezét fogtam meg. Ah Ri a plafont bámulta, könnyes tekintetével. Nem nézett rám, nem nézett semerre.
-Ah Ri.. - töröltem le könnyeit arcáról. Megszorította a kezemet és ajkaira harapott. - Ne aggódj... nem te tehetsz róla.. - öleltem óvatosan magamhoz. Nyakamhoz fúrta a fejét és sírásban tört ki. Fájdalmas sírásban. Megszakadt a szívem érte. Miért velünk kellet ez történnie? Már én is sírtam és a fejét simogattam. Anya is sírt az ajtóban.

Miután kiengedték Ah Ri-t minden megváltozott. Minden este sírt, alig beszélt valakivel is. Magába zárkózott, ételt csak akkor fogadott el ha én megetettem vele, de azt sem mindig. Nagyon lefogyott, és mindennap hányt. Magát okolta még mindig. Pszichológushoz kellet vele járni, mikor én nem voltam otthon kiabált és kikelt magából, anyának kellet megnyugtatnia. Lelkileg összeesett, és én nem tudtam segíteni neki.

Egyik nap kézen fogva jöttünk el a pszichológustól. Talán a kezelések kicsit segítettek, bár az orvos azt mondta lehet kifele azt mutatja hogy kezd rendbe jönni attól még a lelke lehet meggyötört, és lehet soha nem dolgozza fel a fiúnk elvesztését. Metróval jöttünk haza, leültünk. Előttünk ült egy fiatal anyuka, két kisgyerekkel, egy lánnyal és egy fiúval. Talán 5-6 évesek lehettek. Ah Ri őket nézte ahogy anyjukkal játszanak. Láttam az arcán egy halovány mosolyt, pedig tudom hogy minket képzel oda. Pár könnycsepp gurult le Ah Ri arcán. A kisfiúnak leesett az egyik autója, azt felvette neki Ah Ri. A kisfiú Ah Ri elé sétált, és lábába kapaszkodott hogy ne essen el.
-Néni miért sírsz? - kérdezte elvéve az autóját.
-Nem.. nem sírok - törölte le Ah Ri a könnyeit.
-Tessék egy csoki, a néni kérem mosolyogjon. - vett ki a kis zsebéből egy csokit, és átnyújtotta Ah Ri-nak.
-Köszönöm, igazán aranyos kisfiú vagy. - csípte meg finoman a kisfiú arcát Ah Ri. Láttam hogy boldog, de belül végtelen fájdalmat érez. A kisfiú visszament anyukájához. Ah Ri, átölelte a kezemet, fejét vállamba fúrta. Éreztem ahogy remegni kezd a teste, sírni kezdett. Hajába csókoltam és oldalát simogattam, próbáltam megnyugtatni.

folyt. köv.