Song Ah Ri

Egy álom. Talán egy álom az egész? Olyan álom ahol boldog vagyok, ahol a bú és boldogság kiegyenlítődik és egymásba fonódik? Szeretném ha nem csak álom lenne, egy valóságot akarok. Valóságot veled. Velünk. Csak egy kívánság az egész, ha sokáig gondolunk rá valóra válik igaz? Mond hogy igen, mond ki. Csak hogy higgyek valamiben, csak hogy legyen valami amiért van értelme küzdeni. Én gyenge vagyok, fel adom. Fel fogom adni az egész életem, veled akarok lenni, boldogságban.

Az iskolás élet még mindig ugyan olyan. De senkié sem hasonlítható az enyémhez. Mikor azt hiszi az ember hogy változott valami akkor mindig rá döbben hogy ez még sem így van. Chanyeol-t már hónapok óta ismerem. Mindig találkozunk és mindig nevetünk, nem mondom el neki soha hogy mi történt az iskolában. Nem tudhatja, nem aggódhat értem még jobban. Ez mindig is az én dolgom volt, és az enyém is lesz. De így nehezebb hogy nincs mellettem Sohee, hiányzik, még úgy is ha mindig beszélünk telefonon.

-Hogy megy az iskola? - pakoltuk le az ágyra a cuccainkat Chanyeol-nál.

-Miért kérdezed ezt mindig? - feküdtem el az ágyán.

-Hát mert nem találkozunk soha közvetlen suli után ezért nem látom milyen állapotban vagy. - dőlt el ő is mellettem.

-Mondtam már... jól vagyok. - suttogtam.

-Jó-jó. - sóhajtott.

-A többiekkel mikor találkozol? Ma is a közös lakásban leszel nem?

-Majd este megyek át mikor hazakísérlek.

-Én miért nem találkozhatok velük? Egyedül Baekhyun-t láttam. Meg persze a többieket is jó pár hónappal ezelőtt a koncerten, de az más.

-Azt mondtad jövőhéten eljössz megnézni a fellépést nem?

-Igen. És?

-Akkor majd hátra jössz.

-Komoly? - fordultam felé.

-Ühüm. - kócolta össze a hajam.

Heti háromszor mindig átmegyek Chanyeol hoz, általában beszélgetünk, tv-zünk vagy játszunk valamivel. Tudom hogy sokszor hívják a többiek mert mindig késik a stúdióból meg a próbákról. De sosem engedi hogy előbb haza menjek, mert mikor haza kísér mindig fültanúja a veszekedésnek ami otthon zajlik.

-Channiee.. anno miért álltál velem szóba? - ültem fel.
-Mire gondolsz?
-Hát hogy oké először segítettél, de mikor egyedül ültem miért jöttél oda?
-Ne.. nem tudom. - mondta zavartan. -Majdnem sírtál.. - vigyorogva felé fordultam. -Mi az? - nézett rám nagy szemekkel.
-Semmi, csak vissza gondoltam a vicceidre, olyan kis nyomi voltál.
-Na! - vágott durcás fejet. -Te is az voltál.. meg pici és törékeny.. most is az vagy. És szerencsétlen. Mindig történik veled valami.
-De te mindig ott vagy! - csíptem meg arcát. -Lehet te hozod rám a bajt! - nevettem.
-Folyton csipkedsz. - gyűrt vissza az ágyra majd elkezdtünk párna csatázni.

A sok kisebb béna balesetből mindig majdnem csók lett, mindig úgy fordultunk egymás felé hogy majdnem összeért az ajkunk. De nem következett be, még ahhoz is túl bénák vagyunk hogy véletlen megcsókoljuk egymást. Ő viccesen béna, én meg szerencsétlenül vagyok béna. Tényleg egymásra találtunk, és mind a ketten vonzódunk a másik iránt, és ezt tudjuk a másikról is biztosan. Nagyon sok időt töltünk együtt, és nagyon közel kerültünk egymáshoz. De mind a ketten a másik lépésére várunk, hogy mit szólna a másik fél ha megtörténne. Ezért van a sok bénaság, mert az érzelmeink bevallásához is bénák vagyunk.

A következő héten nem mentem iskolába, mivel az öcsémre kellet vigyázzak. Pont a vizsgahéten maradok ki. Péntek este volt a fellépésük a fiúknak, végre a többieket is megismerhetem, bár ahhoz képest hogy már hónapok teltek el a találkozásunk óta a riporterek még mindig nem figyeltek fel erre. Estére hamar összeszedtem magam, bár a szüleimmel összetűzésbe kerültem.

-Megint hány fiúval leszel este? Miért nem tudsz ott aludni náluk? Haza se kéne jönnöd. - üvöltözött anyám.
-Egy fiúnál sem szoktam ott aludni! Miről beszélsz?? - kiabáltam vissza.
-Mindennap egy fiú kísérget haza, mi sem vagyunk vakok! Legalább sokat keresel esténként?
-Mi? Komolyan kurvának nézel?? Nem is ismersz! Ki vagy te? Egyáltalán lehet valakit anyának nevezni aki ezt műveli mint te? Tudod te min megyek keresztül nap mint nap?
-Fogd be! Ne feleselj nekem! Takarodj a házamból! - emelte a kezét majd egy hangos pofon csattant az arcomon.

Hátam mögött becsaptam az ajtót, és siettem a fellépésre, nem érdekelt semmi és senki, csak Chanyeol-t akartam látni, ha meglátom megnyugszom. Arcom égett, biztosan piros is volt, nem érdekelt hogy ki bámult meg, csak mentem. Írtam SMS-t Chanyeolnak hogy megérkeztem, majd ő is válaszolt hogy a fellépésük után menjek hátra.

A fellépés ismét fantasztikus volt, nem is várhattam jobbat. Végig Chanyeolt néztem. Majd mikor vége lett elindultam hátra.
-Még is hova akar bemenni? - találtam magam szembe egy biztonsági őrrel.
-Az.. az EXO-sokhoz. -dadogtam.
-Persze, kislány. Fáradjon vissza csak a helyére. - fordított meg.
-Jajj, nézze ott valaki! Valaki letámadta szegény fiút! - mutattam a távolba, ami bevált és az őr figyelmét is eltereltem, kis alkatomnak köszönhetően elszaladtam mellette, és végig rohantam a folyosón. Hirtelen valaki berántott egy sötét  helységbe.
-Ah! Engedj el engedj el! - hisztiztem ahogy a számat is lefogta.
-Hé, én vagyok az Baekhyun. - suttogta, majd felkapcsolt egy kis lámpát. Valamilyen szertárba húzott be.
-Megijesztettél! - vágtam kezére. -Hol van Chanyeol?
-Téged is jó újra látni Ah Ri. - forgatta a szemét.
-Jó, szia! Szóval? - öleltem meg gyorsan.
-Nagyon piros az arcod... - nyúlt államhoz majd maga felé fordította orcámat. -Mi történt? - simított végig arcomon.
-Se.. semmi.. - motyogtam majd elhúztam a fejem, és kérdőn a szemébe néztem. Miért viselkedik így? Vállat vonva a helység hátuljába vezetett majd egy kis ajtón keresztül bementünk egy nagyobb szobába. A szoba közepén volt pár kanapé és fotel, ott ültek a fiúk és nézték a további fellépéseket.
-Meghoztam az elveszett báránykát. - tolt ki maga előtt Baekhyun.
-Annyeonghaseyo! - hajoltam meg udvariasan, bár kissé zavartan.
-Yo~ - intettek felém mosolyogva.
-Chanyeol lehet kicsit túl sok arcpírt használt a barátnőd! - tolt Chanyeol elé Baekhyun.
-Ez.. ez nem arc pír.. - mondtam zavartan. Majd Chanyeol megfogta a kezem és elhúzott Baekhyuntól.
-Anyud? - kérdezte halkabban. Amire én csak bólintottam. Jól esik hogy ő legalább tudja hogy mi történik velem. Fogott egy hideg vizes üveget majd hozzányomta arcomhoz. Utána mindenkit sorra bemutatott.

Aranyos fiúknak tűnnek, de az meglepett hogy milyen alacsonyak Channiehoz képest.
-Látod mondtam hogy túl nagy vagy! - közöltem vele vigyorogva.
-Nem! Te vagy a kicsi! - morogta majd leültünk a kanapéra.
-Örülünk hogy megismerhettünk! - mosolygott mellettem Sehun. -Tényleg olyan aranyos vagy mint ahogy Chanyeol mesélte.
-A..aranyos? - néztem Channiera.
-Nem tudom miről beszélnek! - vágott Sehunhoz egy vizes palackot.

A végére eléggé oldott lett a hangulat, sokat nevettünk majd kitalálták hogy menjünk át hozzájuk egy kis party-ra. Hívták a sminkes lányokat is, így mikor vége lett a műsornak felmentünk hozzájuk. Kicsit kellemetlenül éreztem magam, hisz végig Chanyeol-on lógtam, majd a fiúk kitalálták hogy üvegezzünk. Páran kicsit már be voltak csiccsentve, Chanyeol mellettem ült, már játszottunk egy ideje mikor én kerültem sorra.
-Na! Ah Ri, akit kipörgetsz azzal fogsz csókolózni! - tapsikolt Sehun.
-Mi? - kérdeztük egyszerre Chanyeol-lal majd egymásra néztünk. Persze hogy lehetetlen hogy pont Channie-t pörgessem ki, ha eddig nem sikerült megcsókoljam ezután sem fog. Mély levegőt vettem majd megpörgettem az üveget. Csukott szemmel vártam kire esik a választása, csak a végén nyitottam ki a szemem. Majdnem Chanyeolnál állt meg... majdnem.. de mégsem... mert a mellette ülő Baekhyunra esett az üveg választása. Igazából a másik személy akit jobban ismerek az ő, de soha nem gondoltam rá úgy hogy most meg fogom csókolni. Mindig is túl közel akart kerülni hozzám, talán még kicsit félek is tőle.

Közelebb mászott hozzám, hajamba túrt. A szívem majd kiugrott a helyéről, még sosem csókolóztam, erre olyannal kell akivel pont nem szeretnék? Chanyeol az üres palackot idegesen pattogtatta a kezébe, gondolom ő se akarja szívesen végig nézni ezt. Baekhyun ajka már majdnem az enyémeket érintették mikor Chanyeol hirtelen felállt mellettem.
-Ah.. én.. megyek.. iszok valamit..- mondta morogva majd kiment a konyhába, szememmel még őt követtem, de Baekhyun nem törődött ezzel, megcsókolt. Mindenki visításban és tapsviharban tört ki. A csók közben még a szememet sem tudtam becsukni, nem így képzeltem el az egészet, talán kicsit csalódott voltam. Zavartan elnézést kértem majd a konyha felé vettem az irányt. Chanyeol a pultnak dőlve volt elbambulva kezébe a poharát forgatta. Remegő kezekkel elvettem mellőle egy poharat, de véletlen hozzá értem.
-Bo...bocsánat.. - motyogtam. Chanyeol lerakta a poharát majd felém fordult. A pulthoz nyomott és közelített. Mellkasával néztem farkasszemet, addig a pillanatig amíg nagy kezével államnál fogva fel nem tolta a fejem. A szeme bánatot tükrözött, még nem láttam így. Közelebb hajolt hozzám, szegény már szinte átment  Notredame-i toronyőr illúzióba a magasság különbség miatt.
-Cha..Channiee.. - suttogtam nevét. Hüvelykujját végig húzta ajkamon amire én csak nagyot nyeltem. A fejembe csak úgy pumpálta a szívem a vért, levegőt is alig kaptam. Már majdnem megcsókolt, majdnem eljött a pillanat amiért olyan sokat szenvedtünk.

-Chanyeol~ Ide tudnád adni a kólát? - jött oda Baekhyun, és mögénk mutatott.
-Hahh.... - sóhajtott fel csalódottan Chanyeol. -Ez sosem jön össze. - motyogta alig hallhatóan. Zavartan a földet kezdtem el bámulni.
-Nesze - nyomta Baekhyun mellkasához az üveget Chanyeol, majd elment mellette. Kínosnak találtam a helyzetet ezért én is elviharzottam Baekhyun mellett vissza a többiekhez.

Tehát ennyi volt, tényleg sose jön ez össze számunkra. Vajon tényleg ennyire bénán űznénk ezt? Vagy a sors se akar minket egymásnak?

folyt. köv.