046. Sorrow and Happiness - 15. rész
2012. június 14., csütörtök ∞ 11:32 ~ 0 p ö t y i k e
Song Ah Ri
Összetörtem, és elvesztem. Annyi minden ért életem során, mindig úgy gondoltam annál rosszabb nem lehet. Úgy éreztem felkészültem a gyereknevelésre, úgy éreztem jó anya leszek. Olyan anya akartam lenni aki észreveszi a legapróbb jeleket ha valami nincs rendben. Olyan anya akartam lenni mint amilyen nekem nem volt soha. Én akartam lenni a legjobb. Elrontottam mindent. Megöltem egy embert. Azt az embert aki talán a legfontosabb lett volna számomra. Aki az én vérem lett volna. Akit Chanyeollal szerethettünk volna.

Az elmúlt napokban mindig elakartam dobni magamtól az életemet. Mindig akartam valamit tenni magammal. Éheztettem magam, hánytattam magam. A kórházakat jártuk. Nem tudtam semmire se gondolni, csak arra hogy én tehetek arról hogy ez történt. Én tettem ezt. Én okoztam fájdalmat mindkettőnknek. Bár hiába váltam volna meg az élettől, Chanyeol nem engedett el soha. Vigyázott rám, ott volt mellettem. A saját kárára, tudtam hogy úgy a helyes ahogyan én cselekszek. Első szerelem, első csók, együttlét. Gyerek. Minden vele történt. És még most is az első helyen áll a szívemben.

Az életet nem tudtam eldobni, de újat bármikor kezdhettem. Összeszedtem magam, jobban lettem. Chanyeol sok áldozatot hozott értem, a családjával együtt. Én neki csak gondot okoztam. Hátráltattam a jövőjében, a karrierjében. Mindenki nagyon jól tudta hogy az első sohasem azt jelenti hogy örök lesz. Én nem. Azt akartam hogy örök legyen. Örökké veled. Veled Chanyeol. De nem így lett. Megfutamodtam. Egyik nap, a gyermekünk halála után pontosan 2 évvel, Chanyeol hazajött a próbáról. A táskáimmal a nappaliban ültem. Úgy érzem így kellet ennek történnie. Egy életszakasznak itt kell véget érnie. A mi örökké valóságunknak is Chanyeol.

Döbbenten bombázott kérdéseivel, félt hogy egyszer eljön ez az alkalom. Kimondtam azt a szót amit egyikünk sem akart soha hallani. Szakítsunk. Elmagyaráztam neki hogy felkel nőjek. 20 éves vagyok, meg kell tanuljak egyedül boldogulni. Neki meg a karrierjével kell foglalkoznia, egyre híresebb lesz, bár most is az, muszáj erre koncentráljon. Sírva váltunk el. Megbeszéltük hogy majd pár év múlva, újra találkozunk, és újra kezdünk mindent. A szünetre mindkettőnknek szüksége van.

4 év telt el nélküle. 
Elkezdtem dolgozni, lakást vettem. Minden rendbe jött. Egyedül voltam, de most már erősebb lettem. És tudtam hogy mindig számíthatok valakire. Mindennap néztem a TV műsorokat. Az EXO lett Korea leghíresebb idol bandája. Nem adták fel, küzdöttek, és boldogak voltak a sikereik után. Több díjat nyertek, több koncertet adtak. Úgy éreztem kész vagyok vele újra találkozni. Meg akarom mutatni neki hogy igenis sikerült. Jobb ember lettem. Jobbá váltam számára. 

Koncert jegyet vettem. Nem szóltam neki, hisz eddig sem beszéltem vele. Nem beszéltem vele 4 évig. Bíztam abban hogy ha találkozunk felüdülés lesz hallani ajkai között a nevemet, a kérdéseit. Az érzéseit. 

Eljött a koncert napja, deja vu érzés volt. Már készültem EXO előadásra ezelőtt. De most sokkal izgatottabb voltam. Sokat vártam erre a napra. Sokat készültem. 

Az emberek özönlöttek a színpadhoz. Nem tudtam előre menni, de nem baj a lényeg hogy élőben látom. Kijöttek a fiúk, elkezdődött a zene, megpillantottam Chanyeolt. Végig őt bámultam, csak is őt senki mást. Mosolyogtam, boldog voltam, felszabadult. A koncert végén ismét oda lehetett menni aláíratni a képeket. Én a legutolsó ultrahang fotómat vittem. Most kivételesen mindenkihez külön oda lehetett menni. Baekhyun felismert, már mondta volna a nevem, de szám elé tettem a mutató ujjam, ezzel jelezve hogy ez mind titok még.

Chanyeol asztalához vettem az irányt. Kivártam a soromat, izgultam, a tenyerem izzadni kezdett. Meg fog vajon lepődni? Mit fog tenni? Fel fog ismerni? Én kerültem sorra, a képet elé csúsztattam, értetlenül bámulta a képet, majd felnézett rám nagy szemeivel.
-Oppa~ - kezdtem vékonyabb hangon, mint olyan sok évvel ezelőtt - Ide kérek aláírást, címezd a te Ri Ri-d nek! - mosolyogtam rá. Tátott szájjal bámult, majd felállt.
-Ah Ri.. - suttogta a nevem. Hangjától a hideg is kirázott. Élőben hallom újra, hallom azt a mély hangját ami az idők során még mélyebb lett.
-Szia - intettem.
-Csókold már meg! - kiabálta a másik oldalról Baekhyun. Elnevettük magunkat. Chanyeol elkapta a derekamat és az asztal fölött magához ölelt. A magasság különbség mai napig nem változott, de én így szeretem. Chanyeol keze közé fogta arcom majd ajkaimat kezdte el falni, nem törődve a bámészkodó rajongókkal. Minden előröl kezdődhetett.

10 év múlva
Betöltöttem a 34. életévemet, Chanyeol a 36-at. Boldog család lettünk, elég nagy család. Újra együtt, újra az elejétől kezdve, kettő, immáron 6 éves kis gyerekkel. 
-Anya anya! Channie nem hagy békén! Meghúzta a hajamat! - futott oda hozzám Alice.
-Chanyeol! Hagyd békén a húgodat! Nem értem miért kell mindig veszekednetek! - szóltam rá a fiamra.
-Megint rosszalkodsz drágám? Így azokkal viselkedj akik tetszenek neked az iskolában! - kapta fel Chanyeol Channie-t.
-Mindig rosszra neveled! - nevettem.
-Olyan lesz mint az apja! Mondj egy apus viccet! - ölelgette.
-Annyit nézed anyut hogy koptatod az arcát! - ismételte apja szövegét.
-Nem tagadhatjátok le egymást! - borzoltam össze a hajukat, majd ölembe vettem Alice-t és megpusziltam az arcát. -A lányok tartsanak össze! - kezdtem el futni a tenger parton.
-Apu! Mit csinálsz? Hát elszaladnak! - kiabált Channie.
-Igenis kapitány! Kövessük a szökevényeket! - mutatott ránk Chanyeol majd elkezdtek minket kergetni.

Az életem során megtanultam hogy a rossz dolgok után nem szabad feladni, hisz valami jó mindig fog történni. A rossz dolgok csak azért vannak hogy tanuljunk meg boldogulni az életben, és hogy a jó dolgok még boldogabbá tegyenek minket.

the end

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

+ Back to the blog?